Nagy-Britannia kormánya is egyetért Kloppal

A brit sportminiszter szerint a kluboknak segíteniük kell a kisebb csapatokat.


Nagy-Britannia kormánya abban bízik, hogy az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő klubok kiveszik a részüket a koronavírus-járvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került alacsonyabb osztályú együttesek megsegítéséből.

Nigel Huddleston sportminiszter szerdán a brit parlamentben azt mondta: "létfontosságú" a nagy költségvetéssel működő klubok esetében, hogy jelen helyzetben elfogadják a felelősségvállalásukat.

"Várjuk és elvárjuk tőlük, hogy segítsenek a piramis alacsonyabb részein lévőkön" - mondta. Hozzátette, kifejezetten a Premier League klubjaira gondolt, és bízik benne, hogy ők is kiveszik majd a részüket a segítségnyújtásból, amelyről hamarosan megkapják majd a megerősítést.


(Kép: David Davies/PA Images via Getty Images)

Az Angol Labdarúgó Liga (EFL) által szervezett másodosztály (Championship), harmadosztály (League One) és negyedosztály (League Two) csapatai nagyrészt a meccsnapi bevételekre támaszkodnak. A brit kormány a múlt héten úgy döntött, a világjárvány második hulláma miatt október 1-től még korlátozott számban sem térhetnek vissza a szurkolók a stadionokba, és ennek várhatóan ismét komoly hatása lesz a klubok gazdasági helyzetére. Az előrejelzések szerint körülbelül 200 millió font lehet a veszteség, ha az egész szezont zárt kapuk mögött rendezik.

A PL-klubok képviselőinél már téma volt az EFL-csapatok anyagi támogatása, de sajtóhírek szerint az élvonal gárdái megosztottak a kérdésben. Közülük néhány úgy gondolja, hogy az átigazolási díjakkal már hozzájárultak a kisebb klubok működésének normalizálásához. Jürgen Klopp, a Liverpool FC vezetőedzője a múlt héten azt mondta, a sportágnak meg kell próbálnia segítenie önmagán, és nem csak a kormány pozitív döntésére várni. Hozzátette, a televíziós közvetítési díjakból jelentős bevételhez jutó PL-csapatoknak segíteniük kell az alacsonyabb osztályú klubokat.


(Kép: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images)

Néhány parlamenti képviselő eközben úgy véli, az egész problémát a PL-gárdáknak kellene megoldaniuk, és a kormánynak nem szabad az adófizetők pénzéből erre áldoznia.

Kép: Laurence Griffiths/Getty Images

Videók