"Most nyertünk meg a szezon során először négy egymást követő bajnokit" - Guardiola

A Manchester City vezetőedzője értékelt a Watford elleni siker után.


A Manchester City labdarúgócsapatát edző Josep Guardiola kiegyensúlyozottabb teljesítményt vár játékosaitól a következő idényben.

"Nem felejthetjük el, hogy nagyon messze voltunk a bajnoki címtől. Erre a győzelem után is emlékeztettem a játékosokat" - jelentette ki a keddi, Watford felett aratott 4-0-s siker után Guardiola.

A vezetőedző hozzátette, annak örül, hogy 18 másik csapatnál sokkal jobbak voltak, ugyanakkor meglátása szerint a csapatérdek nem mindig volt összhangban a játékosok egyéni céljaival.

"Látnunk kell, mekkora a hátrányunk. Most nyertünk meg a szezon során először négy egymást követő bajnokit, az előző idényekben egy 18-as, illetve egy 14-es győzelmi szériánk volt" - utalt a Liverpoollal szemben összeszedett nagy hátrány egyik okára Guardiola.

Hozzátette, ezek a számadatok mutatják, hogy mennyire nem volt kiegyensúlyozott a csapata.

"Valami nem működött, rá kell jönnöm, hogy mi" - tette hozzá önkritikusan a szakember.

Borítókép:  Sebastian Frej/MB Media/Getty Images

 

 

Videók