Mi lesz veled Chelsea? - „Még kevés idő telt el ahhoz, hogy lássuk, mi lesz velünk a nyáron.”

Tuchel bízik benne, hogy a brit kormány megoldást talál a Chelsea helyzetére.


Thomas Tuchel vezetőedző bízik abban, hogy a brit kormány az idény végéig megoldást talál a Chelsea labdarúgócsapatának normális működtetésére az után, hogy az ukrajnai háború miatt szankciókat léptetett életbe Roman Abramovics tulajdonossal szemben.

A csütörtöki döntés értelmében az 55 éves milliárdos vagyonát zárolják, nem bonyolíthat le pénzügyi tranzakciókat brit magánszemélyekkel és vállalkozásokkal, emellett utazási és szállítmányozási tilalommal is sújtották. Boris Johnson miniszterelnök a lépést azzal indokolta, hogy "nem nyújthatnak biztonságos kikötőt azoknak, akik támogatták Vlagyimir Putyin gonosz támadását Ukrajna ellen".

A londoni Kékek az intézkedések nyomán nem vehetnek részt játékoseladásban és -vásárlásban, emellett fel kellett függeszteniük a jegyértékesítést, és a szurkolói boltokat is be kellett zárniuk. A Chelsea feletti ellenőrzést megszerző brit kormány azt is közölte, hogy különengedélyt ad a klubnak ahhoz, hogy folytassa "futballvonatkozású" tevékenységét. A döntéshozók így kívánják megkímélni az egyesületet attól, hogy a szankciók kárt tegyenek benne. Az orosz oligarcha a múlt héten bejelentette, hogy eladja a Chelsea-t, miután előzőleg átadta az egyesület irányítását a klub jótékonysági alapítványának. A brit kabinet nem zárkózik el az eladástól, de előfeltételként azt szabta meg, hogy Abramovicsnak nem származhat abból nyeresége. Az amerikai Forbes magazin 2,91 milliárd euróra becsülte a Chelsea jelenlegi értékét.

"Bízom minden érintett döntéshozóban, a kormányzat illetékeseiben, hogy olyan megoldást találnak, melynek révén végigvihetjük ezt az idényt és a nyáron is folytathatjuk a munkánkat" - mondta a Bajnokok Ligája-címvédő csapat német trénere újságíróknak a Newcastle United elleni vasárnapi Premier League-mérkőzés előtti pénteki sajtótájékoztatón. "Mindannyiunkat megleptek a hírek, és még kevés idő telt el ahhoz, hogy lássuk, mi lesz velünk a nyáron".

Image

Tuchel a fő mezszponzor kihátrálásra utalva hozzátette, amíg lesz elég mezük és üzemanyag a buszukban, addig versenyképesek lesznek. A tréner elismerte, hogy az új helyzet kihatással lehet majd a lejáró szerződésű játékosok, Antonio Rüdiger, Cesar Azpilicueta és Andreas Christensen megtartására. Hozzátette: nem rendelkezik elég információval a jelenlegi helyzet megítéléséhez, de az biztos, hogy a kormány döntése hatással van a klub női csapatára és az akadémiája működésére is.

A Chelsea - amelynek másodedzője Lőw Zsolt - jelenleg a harmadik helyen áll a Premier League-ben. Abramovics 2003-ban vásárolta meg mintegy 168 millió euróért a londoni együttest, amely azóta az angol bajnokságot és az FA Kupát ötször-ötször, a Bajnokok Ligáját kétszer, az Európa-ligát pedig egyszer nyerte meg.

Borítókép és képek: Chelsea FC/Twitter

Videók