Megőrül az internet a tízéves kislányért, aki a MU sikertelenségének okait elemzi

A rajongók imádják az ifjú szurkoló videóját. - TOP5: Ezt is sokan olvasták a Sport365-ön.


Egy tízéves kislány egy négy perces videóban foglalta össze, mi a baj a Manchester United játékával az utóbbi időben. Az internet népe pedig egyenesen megőrült a felvételért.

Solskjaerre egyre nagyobb nyomás nehezedik az Old Traffordon. A gyenge szezonkezdet után a Liverpool elleni 5-0-s vereség olajat öntött a tűzre, így egyre többen szeretnék az edző távozását. A csúfos mérkőzés után egyre több pletyka terjeng arról, hogy Antonio Conte ülhet le a MU kispadjára.

A szurkolók egy része a közösségi médián keresztül fejti ki véleményét. Ezek közül az egyik legcukibb egy tízéves kislány nevéhez fűződik. A fiatal szakértő nem szemérmeskedve profin elemzi a helyzetet. A rajongók pedig imádják a szókimondó gyerkőc reakcióját.

„A hátul lévő játékosok, mint Shaw mindig megrekednek. Egykor zseniális játékos volt, de már nem is tudod, hogy a pályán van” – kezdte az elemzést.

„Bár most van Sanchónk, olyan, mintha a védő játékosok azt gondolnák, megvan Sancho, megvan Ronaldo, a világ legjobb játékosai, így nem kell dolgoznunk.”

A kislány a továbbiakban példaként a tavalyi szezont is felhozta, amikor másodikak lettek a bajnokságban és bejutottak az EL döntőjébe.
 

FAN VIEW: WE'VE GOT WORSE WITH BETTER PLAYERS! | Manchester United 0-5 Liverpool

FAN VIEW: WE'VE GOT WORSE WITH BETTER PLAYERS! | Manchester United 0-5 LiverpoolComment below and have your say! SUBSCRIBE TO UNITED VIEW https://www.y...


"Tavaly bejutottunk az Európa Liga döntőjébe. Most azért küzdünk, hogy legyőzzük a kis csapatokat. Kínosan érzem magam. Voltak rosszabb csapataink, tavaly is rosszabb csapatunk volt, és még Ronaldonk sem volt, de most nem tudjuk legyőzni a kiscsapatokat. Egyszerűen nem hiszem, hogy jobbak akarunk lenni, mert szerintem nem próbálkoznak” – fejtette ki.

A rövid felvétel rögtön elnyerte a rajongók szívét. Voltak, akik a kislány őszinteségét emelték ki, de olyan is akadt, aki úgy gondolta a tízéves gyermek jobban ért a focihoz, mint Solskjaer.

"Több tudást szerzett, mint Ole és az edzők. Jól beszélő fiatal hölgy” – emelte ki egyikük.

"Ez a kislány feldobta a napomat. Sajnálom, hogy ilyen zűrzavart kell látnia, de a beszédében megmutatta, milyen bátor" – tette hozzá egy másik.

Egy harmadik szurkoló így fogalmazott: „Ember, tízéves koromban közel nem voltam ennyire higgadt és ékesszóló.”

Forrás és borítókép: sportbible.com
 

Videók