Mané a kapus, a Liverpool a City bizonytalanságát használta ki

A Liverpool az első döntős.


A Liverpool jutott elsőként az angol labdarúgó FA Kupa fináléjába, miután a londoni elődöntő szombat délutáni első mérkőzésén eredményes első félidei játékkal legyőzte a Manchester Cityt.

A liverpooli csapat Ibrahima Konaté révén szerzett vezetést a 9. percben szöglet utáni fejesből, majd a 17.-ben Sadio Mané használta ki a City kapusának bizonytalankodását: becsúszva juttatta a hálóba a labdát a passzoláshoz készülődő Zackary Steffent megelőzve. Közvetlenül a szünet előtt pedig ugyanő kapásból lőtt a bal alsó sarokba. Jack Grealish a 47. percben szépített a jobb felsőbe rúgva a labdát, végül Bernardo Silva a 91.-ben állította be a 3-2-es végeredményt.

A bajnokságban címvédő és jelenleg is listavezető Manchester City, valamint a Liverpool is bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A két együttes múlt vasárnap is összecsapott, akkor a Premier League-ben a City pályaválasztásával 2-2-es döntetlen született.

Eredmény:
Liverpool-Manchester City 3-2 (3-0)
vasárnap:
Chelsea-Crystal Palace 17.30

 

Borítókép és fotók: Nick Potts/PA Images via Getty Images

Videók