Manchester vízhordója, aki Beckham mellett is csillag volt – A megvehetetlen futballisták, 7. rész

Tíz részes rovatunk hetedik részéhez érkezett, amelyben Gary Neville, a Manchester United FC legendás védője kapott szerepet. Neville 400 meccsen lépett pályára a Unitedben.


Gary Alexander Neville 1975 február 18-án, Buryben látta meg a napvilágot. A fiatal Gary testvérével, Phillel kezdett el futballozni. Együtt kerültek a Manchester United ifiakadémiájára 1991-ben. Gary hihetetlen gyorsan beilleszkedett, társai és edzői kedvence lett, ezért nem meglepő, hogy már első szezonjában csapatkapitányként vezette a korosztályos csapatát. Akikkel kiugró sikert él első évében, hiszen megnyerték az FA Youth Cup-ot.

A gyors siker, újabb sikert szült. 1992 szeptemberében, a Torpedo Moszkva ellen debütált a felnőtt csapatban, az UEFA-kupában. Egyszerre írt alá profi szerződést Ryan Giggsszel, David Beckhammel, Nicky Butt-tal és Paul Scholesszal. 1994-ben kiszorította a csapatból a tapasztalt Paul Parkert, onnantól kezdve pedig kirobbanthatatlan volt a United jobbhátvéd posztjáról.

Csapattársai elismerték munkáját és teljesítményét, már-már felnéztek rá. Ennek 2005-ben Sir Alex Ferguson is tanúbizonyságot tett, amikor Roy Keane távozása után ő kapta meg a csapatkapitányi karszalagot.

Ezután a révbeérés helyett mintha hanyatlásnak indult volna az akkor 31 éves Neville pályafutása. 2006-ban ötezer fontos büntetést kapott, amiért egy Liverpool elleni rangadón az ellenfél szurkolói előtt ünnepelte csapata győztes gólját.

Gary Neville - sikerek, díjak:

Angol bajnok (9-szer): 1995/96, 1996/97, 1998/99, 1999/00, 2000/01, 2002/03, 2006/07, 2007/08, 2008/09
FA Kupa-győztes (3-szor): 1996, 1999, 2004
Ligakupa-győztes (2-szer): 2006, 2009
FA Community Shield-győztes (5-ször): 1996, 1997, 2003, 2007, 2008
Bajnokok Ligája-győztes (2-szer): 1999, 2008
Világkupa-győztes(ezt váltotta fel a klub-vb) (1-szer): 1999
FIFA-klubvilágbajnok-győztes (1-szer): 2008

2007 márciusában súlyosan megsérült a Bolton Wanderers elleni meccsen, így egészen 2008 április 9-ig, az AS Roma elleni Bajnokok Ligája-meccsig kellett várni a visszatérésére. A Manchester United megnyerte ebben az idényben a Bajnokok Ligáját, de Neville nem volt a nevezettek között, így ő csak a győzelem utáni ünneplésnél csatlakozhatott csapattársaihoz.

2008 augusztus 10-én Neville kezdőként lépett pályára a Community Shield döntőjében. 17 hónap után ez volt az első alkalom, hogy nem csereként állt be. Nem sokkal később 2010 nyaráig meghosszabbította szerződését a Vörös Ördögökkel, majd még egy évvel, de idén tavasszal lépett utoljára pályára a Manchester United színeiben.

A válogatottban 1995 és 2007 között 85 alkalommal lépett pályára, gólt nem szerzett címeres mezben. Neville 1995-ben, egy Japán elleni barátságos meccsen mutatkozhatott be az angol válogatottban. Az 1996-os Eb-n ő volt Anglia legfiatalabb játékosa, aki rendszeresen pályára lépett. Az elődöntőt eltiltás miatt ki kellett hagynia, az angolok végül ki is estek a korábbi győztes németek ellen. Az 1998-as vb-n és a 2000-es Eb-n is szerepelt, a 2002-es vb-t viszont lábtörés miatt ki kellett hagynia. A 2004-es Eb-n és a 2006-os vb-n viszont már ott lehetett, utóbbin egy sérülés miatt mindössze két meccsen játszhatott. 2009 május 24-én Fabio Capello behívta őt a Kazahsztán és Andorra elleni vb-selejtezőkre, de egyik találkozón sem léphetett pályára. Ez volt az utolsó válogatot kerettagsága.

Posztolj és nyerj!

Tippelj és nyerj a Sport365.hu új Facebook-játékán. A játék roppant egyszerű. Nincs más dolgod, mint az oldalunk cikksorozatában, A megvehetetlen futballisták című tíz részes összeállításban feltett napi egy kérdésre válaszolni úgy, hogy egyszer posztolod a Sport365.hu facebook oldalán.

Mikor és hol láthatod napi kérdésünket? Minden adott nap 12 órakor fognak megjelenni a sport365.hu oldalon és lapunk facebook oldalán egyszerre. Olvasd cikkünket és posztold a megoldást.

A legtöbbet helyesen posztolók között négy értékes nyeremény-csomagot fogunk kisorsolni, melyeket az alábbi képeken láthattok.

A játék november 3-án, éjjel 23 órakor ér véget. Addig is sok-sok posztot és szerencsét kívánunk a játékhoz.

Kiről fogunk holnap írni? Találd ki, ki volt az, aki Vujadin Boškov vezetőedző keze alatt vált felnőtt játékossá. Gólszerzésnél korábban gyűrűjét csókolta, manapság pedig a hüvelykujját kapja be "cumizást" imitálva. Kattints, és tippelj!

 

Videók