Manchester: visszatérhet a United október óta sérült középpályása

Ha minden a tervek szerint alakul, akár a mai, West Bromwich Albion elleni Premier League találkozón visszatérhet a listavezető Manchester Unitedbe Kagava Sindzsi.


A Borussia Dortmundtól nyáron vásárolt japán válogatott középpályás még októberben szenvedett térdsérülést, ám már a Unietd három nappal ezelőtti, Newcastle United elleni találkozóján a társakkal melegített a meccs előtt, akkor azonban még nem ült le a kispadra sem. Ez ma megváltozhat.

"Velünk akart melegíteni már kedden is, meglátjuk, milyen állapotban lesz a térde a következő találkozóig - mondta Sir Alex Ferguson, a "vörös ördögök" menedzsere a mérkőzés előtti szokásos sajtótájékoztatóján. - Azt hiszem, a kispadra leültetem őt a mai meccsen, de persze attól is függ mindez, hogy kik lesznek bevethetők a játékosaim közül."

A 23 éves, 37-szeres japán válogatott játékost nyáron vásárolta a Manchester United a Borussia Dortmund csapatától 14 millió fontért. Új együttesében eddig mindössze nyolc találkozón léphetett pályára, hiszen október 23-án, a Braga elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen térdsérülést szenvedett.

Videók