Luis Suárez figyelmeztette Darwin Nunezt

Hasznos tanácsokkal látta el honfitársát a korábbi Liverpool-kedvenc.


 Luis Suárez a Telemundo műsorában beszélt Darwin Nunezről, aki a hétvégén a Crystal Palace elleni kiállításával került be a lapokba.

A fiatal támadó egy kakaskodást követően lefejelte a Palace védőjét, Joachim Andersent. Nunez az esetet követően minimum három bajnokit ki kell, hogy hagyjon eltiltás miatt.

Suárez szerint Nuneznek higgadtabbnak kell maradnia, ennek ellenére nem érzi úgy, hogy tragédia történt volna azzal, hogy egy pillanatra elveszette az önuralmát.

„Mostantől kétszer vagy háromszor több alkalommal próbálnak majd meg kizökkenteni. Ezt egy olyan bolond mondja, aki szintén elkövetett hasonló hibákat, de tanult belőlük és erősebben tért vissza.”

„Ne adj nekik több esélyt, mert csak rosszabbá válik a helyzet!” – mondta Suárez.

Az uruguayi veterán kitért arra is, hogy Nunezre alapemberként gondol az uruguayi válogatottban, és egyike lehet azoknak, akik képesek különbséget teremteni.

Az eset kapcsán Nunez is megszólalt a közösségi médiában. A fiatal támadó elismerte, hibát követett el, de tanult belőle és többé nem fog előfordulni ilyesmi.

Fotó: Peter Byrne/PA Images via Getty Images

Videók