Londonba érkezik a Real játékosa?

Lucas Vázquez iránt az Arsenal érdeklődik. Unai Emery több játéklehetőséget ígér a Madridnál mellőzött szélsőnek.


Lucas Vázquez 2007 óta játszik a Real Madrdnál. Pályafutását természetesen a Real ifjainál kezdte, majd 2010-ben az akkor még létező C csapatnál már a felnőttek világában is debütált.
 
Egy szezont követően a Real második csapatánál, a Castillánál szerepelt. Ott négy év alatt 92 mérkőzésen lépett pályára, és tizenöt gólt szerzett.
 
Utolsó idényében (2014-2015) kölcsönadták az Espanyolnak, ahol 33 találkozón háromszor volt eredményes.
 
Az idény végén visszatért a Real együtteséhez. Onnantól kezdve 122 találkozón játszott, és 11 találatot ért el.
 
Egyszer nyert bajnokságot, háromszor Bajnokok Ligáját, kétszer UEFA Szuperkupát és háromszor volt klub-világbajnok a Madriddal.
 
Lucas Vázquez az Arsenal játékosa lehet ősztől. 
Fotó: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images
 
Az utóbbi időben a kevés játéklehetőség miatt az Arsenal felkeltette a figyelmét Vázquez iránt.
Unai Emery több játékpercet ígért arra az esetre, ha az Ágyúsokhoz igazol.
Az is növelheti az Arsenal esélyét, hogy a Real nagybevásárlást tart ezen a nyáron, így Vázquez, ha marad, akkor az eddigieknél is kevesebb lehetőséget kap.
 
Forrás: Don Balón
 

Videók