Kung Fu Cantona UEFA elnöki különdíjat kapott

Tisztelegnek SZEMÉLYISÉGE és játékoskarrierje előtt.


A francia Éric Cantona kapja idén az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki különdíját.

A kontinentális szervezet honlapján kedden közzétett hírrel kapcsolatban az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin azt nyilatkozta: azzal nemcsak Cantona kiemelkedő játékoskarrierjét ismerik el, hanem tisztelegnek a személyisége előtt is.
"Egy olyan ember, aki elutasította a kompromisszumokat, kiállt a saját maga által vélt értékekért, minden körülmény között elmondta a véleményét, és a szívét, lelkét beleadta abba, amiben hitt" - mondta Cantonáról Ceferin.
Az 53 éves Cantona pályafutása során játszott az Auxerre, a Marseille, a Nimes és a Leeds United csapatában, a legnagyobb sikereit viszont a Manchester Unitedben érte el, ahol 1992 és 1997 között négy bajnoki címet, két FA Kupát és három angol Szuperkupát nyert.

A francia válogatottban 45 alkalommal lépett pályára, visszavonulását követően strandlabdarúgóként is sikeres volt, illetve kipróbálta magát a színészi pályán.

Cantona és a kung-fu:


Cantona elkötelezett híve és támogatója a jótékonysági ügyeknek, valamint szervezeteknek, elismerését a Bajnokok Ligája csoportkörének csütörtöki sorsolásán veheti majd át Monacóban.
Tavaly David Beckham, 2017-ben Francesco Totti érdemelte ki a díjat, amit 1998 óta adnak át, és többek között Alfredo Di Stéfano, Bobby Charlton, Eusébio, Franz Beckenbauer és Johan Cruyff is megkapta. 

(Photo by Lynne Cameron/Getty Images)

 

Videók