Korábbi magyar játékosa miatt szurkolnak felfújható banánnal a City-szurkolók!

Szerda este a Manchester City az Evertont fogadta az angol Ligakupa elődöntőjének visszavágóján és a nézőtéren százával bukkantak fel a hatalmas, felfújható gumibanánok. Kiderült, természetesen nem véletlen egybeesésről van szó.


A Manchester City direkt kérte a szurkolókat, hogy banánokkal érkezzenek az Everton elleni meccsre, ugyanis jó 30 évvel ezelőtt ez mindennapos látvány volt a City hazai meccsein, hozzátartozott a szurkolói kultúrához.
 
 
És hogy miért pont a banán?
 
Erre több magyarázat is lehet.
 
Az első az, hogy a City a fontos meccseken általában mindig alulmaradt, mondhatni elcsúszott egy banánhéjon.
 
A számunkra inkább elfogadható verzió:
 
Hallottak már Imre Varadiról? Nem véletlenül csenghet ismerősen a neve, ugyanis Varadi magyar szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1959-ben Londonban. A támadónak megannyi klubja volt, de a Maine Roadon, a City akkori otthonában is szerepelt 1986 és 1988 között, ahol a szurkolók kedvence volt.
 
Az akkori beszámolók szerint a hangosbemondón keresztül a vezetékneve úgy hallatszott, mint az angol banán, azaz a banana, ezért rá is ragasztották ezt a becenevet. 1987-ben a másodosztályban Frank Newton, egy City-szurkoló hatalmas felfújható banánnal jött szurkolni a Plymouth Argyle ellen és állítólag itt hangzott fel először az „Imre Banana” rigmus. Innentől divattá vált banánnal szurkolni, de a szokás kissé visszaszorult, ezt próbálták újra életre hívni a Ligakupában
 
 
A többi pedig már történelem, nos – ha minden igaz – ezért szurkolnak banánokkal a City-szurkolók, ez gyakorlatilag a klub szimbólumává vált.
 
Varadi egyébkén kétszámjegyű mennyiségű klubban fordult meg Angliában és egyikben sem játszott 100 meccsnél többet, kétévente szinte mindig odébbállt. Tagja volt a Leeds bajnokcsapatának is, de mivel csak három meccsen szerepelt, aranyérmet nem kapott.
 
 
Varadi akkor...
 
1984-ben az MLSZ érdeklődött, hogy játszana-e a magyar válogatottban, de állítólag azért utasította vissza a megkeresést, mert szerinte nem fért volna be úgyse a csapatba.
 
Varadi 1995-ben vonult vissza, rövid ideig volt menedzser is majd játékosügynök és rádiós szakkommentátor lett belőle.
 
 
...és most

Videók