Kloppék pihennek, zárkózhat a Manchester City

A Premier League 26. fordulója két hétig tart majd.


Először tartanak téli szünetet az angol labdarúgó-bajnokság történetében, így az aktuális, szám szerint 26. forduló most szombattól február 17-ig tart majd a szigetországban.

A listavezető, Bajnokok Ligája-címvédő Liverpool például csak jövő szombaton szerepel ismét a Premier League-ben, így Jürgen Klopp vezetőedző az elmúlt hónapok erőltetett menete után közel két hétig tudja pihentetni legjobbjait: a csapat a harmadosztályú Shrewsbury elleni keddi FA Kupa újrajátszáson is az U23-as játékosokkal szerepelt.

A címvédő, jelenleg 22 pontos hátrányban lévő Manchester City ugyanakkor jövő hétvégén pihen majd, most vasárnap pedig a West Ham United ellen próbálhat meg közelebb kerülni a Liverpoolhoz.

A dobogó alsó fokán álló Leicester Cityre is ráfér a pihenő, az együttes ugyanis a legutóbbi négy bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni, ráadásul közben a ligakupától is búcsúzott. Brendan Rodgers tanítványai jövő pénteken lépnek pályára legközelebb, akkor a nyolcadik Wolverhampton otthonában tehetnek újabb lépést a Bajnokok Ligája-szereplés felé.

A negyedik Chelsea közel másfél hét múlva vív fontos mérkőzést a hetedik Manchester Uniteddal: amennyiben a londoniak saját közönségük előtt legyőzik a botladozó Vörös Ördögöket, kilenc pontra hízik az előnyük riválisukkal szemben, és jelentős lépést tesznek a BL-helyek felé.

A Chelsea mögött négypontos hátránnyal álló, ötödik Tottenham jövő vasárnap az Aston Villa otthonában szerepel legközelebb, míg tizedik Arsenal - amely már most, 13 fordulóval a zárás előtt elveszítette matematikai esélyét is a bajnoki címre - ugyancsak aznap a Newcastle-t fogadja.

Premier League, 26. forduló:

szombat:
Everton-Crystal Palace 13.30
Brighton-Watford 18.30

vasárnap:
Sheffield United-Bournemouth 15.00
Manchester City-West Ham United 17.30

február 14., péntek:
Wolverhampton-Leicester City 21.00

február 15., szombat:
Southampton-Burnley 13.30
Norwich City-FC Liverpool 18.30

február 16., vasárnap:
Aston Villa-Tottenham Hotspur 15.00
Arsenal-Newcastle United 17.30

február 17., hétfő:
Chelsea-Manchester United 21.00

Az állás:
1. FC Liverpool 25 60-15 73 pont
2. Manchester City 25 65-29 51
3. Leicester City 25 54-26 49
4. Chelsea 25 43-34 41
5. Tottenham Hotspur 25 40-32 37
6. Sheffield United 25 26-23 36
7. Manchester United 25 36-29 35
8. Wolverhampton Wanderers 25 35-32 35
9. Everton 25 31-37 33
10. Arsenal 25 32-34 31
11. Burnley 25 28-38 31
12. Newcastle United 25 24-36 31
13. Southampton 25 31-46 31
14. Crystal Palace 25 22-29 30
15. Brighton 25 30-37 26
16. Bournemouth 25 25-38 26
17. Aston Villa 25 32-47 25
18. West Ham United 25 30-43 24
19. Watford 25 23-39 23
20. Norwich City 25 24-47 18

Borítókép: Gisela Schober/Getty Images

Videók