Klopp: mindent megteszek, hogy megfordítsam a helyzetet

A Liverpoolnak javulnia kell.


Válságban van a Liverpool. Jürgen Klopp azonban visszautasítja azokat a szóbeszédeket, miszerint kiégett. A német eltökélt szándéka, hogy visszatérjenek a csúcsra.

A Liverpool az elmúlt szezonban mind a négy kupáért harcban volt és a csapat ebből a FA Kupát és a Ligakupát meg is nyerte. A Bajnokok Ligájában a döntőben kikaptak a Real Madridtól, a Premier League-ben pedig egy ponttal a Manchester City mögött végeztek. Ebben a szezonban a Liverpool többé-kevésbé már kiesett a bajnoki címért folyó versenyfutásból. Tizenkét forduló után már 15 pont a hátrányuk az Arsenal mögött az élen. A Liverpool azonban a Bajnokok Ligájában jobban teljesített, és bejutott a 16 közé.

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere most arra kéri a szurkolókat, a szakírókat és a médiát, hogy ne ítélkezzenek.

„Ennek a szezonnak a kiértékelése csak a sorozatok végén fog lezajlani. Ekkor jöhetnek azok a bizonyos kérdések, de ebben a pillanatban nem illik megítélni a csapatot rossz fényben, mert néhány játékosunk sokáig nem állt rendelkezésünkre eddig” – mondta Klopp a Sky Sports szerint.

Klopp egyértelmű, hogy nem fogja feladni most, hogy nehezen mennek a dolgok a csapat számára.

„Nem olvastam semmit, de most már valószínűleg mindent, amit teszek, el fognak ítélni. Az emberek rám néznek, és azt mondják, hogy fáradtnak tűnök, vagy bármi. Nem vagyok az. Nincs kifogás. Az én feladatom nem csak az, hogy itt legyek, amikor süt a nap és trófeákat nyerünk, akkor is helyt kell állnom, amikor egy igazán nehéz időszak beköszön. Azon leszek minden erőmmel, hogy megfordítsam a jelenlegi helyzetet.”

Borítókép: Andrew Powell/Liverpool FC a Getty Images

Videók