Kinek kell a sérült Gera Zoltán?

Már a Luxemburg elleni mérkőzésen sem lépett pályára Gera Zoltán bokafájdalmak miatt, a legfrissebb információink szerint pedig a bajnoki idényig is kitolódhat a sérülés rehabilitálása. Ez azonban jócskán megnehezíti a válogatott támadó esetleges átigazolását.


Még mindig kétesélyesnek néz ki Gera Zoltán átigazolási mizériája.

A szezon végén mintha csak fel akarta volna hívni a figyelmet arra, hogy mennyire elvágyódik a Fulhamtől, páros lábbal szállt bele négy perc játék után az egyik Arsenal-játékosba.

Mindezt az utolsó fordulóban. Ennél erősebb jelzés egy játékos lelki állapotára nemigen kell.

Az előző szezont vezéregyéniségként végigcsinálni, az ideiben pedig padozni finoman fogalmazva is hálátlan feladat, de legalábbis érthetetlen, hogy lehet az, hogy egy ilyen játékos ennyire ne férjen bele egy másik menedzser, jelesül Mark Hughes elképzeléseibe. Tény, Fulhamben újabb edzőváltás történt, és a walesit váltó Martin Jol biztosította a játékost arról, hogy számít jövő évi jó teljesítményére.

Ebben az esetben a csapatok érdeklődése érvényét veszti, mert valószínűleg a klub is jobban jár, ha megtartja Gerát, még ha az elején sérült is lesz, mint ha venne egy új játékost, akinek teljesen ismeretlen a csapat.

A játékos jelenlegi legkomolyabb kérője az a West Bromwich Albion lehet, amely Gera első klubcsapata volt a szigetországban. Chris Lepkowski, a Birmingham Mail című lap WBA szakértője egy vele készült TV-interjúban elmondta, hogy a legfrissebb információik szerint Gera az első három fordulóban nem léphet majd pályára, ennek ellenére örülnének a Magic Magyar visszatérésének.

Korábban hallani lehetett másodosztályú kérőkről is, illetve Nagy Britannián kívüli érdeklődőkről is, de ezek a hangok elcsitultak. Ebben az is szerepet játszhat, hogy Gera most sérült, és nem akarnak bizonytalan üzletbe fektetni.

Akkor viszont marad a londoni klub és a bizalmi kényszer. Mármint bízni kell abban, hogy Martin Jol tartja a szavát, és Gera tényleg szerepel az elképzeléseiben. Erre van is esély, hiszen egy gyors, fineszes szélső játékos az előző klubjainak játékába is beleillett.

Gondoljunk csak Aaron Lennon felfedezésére a Tottenham Hotspurnél töltött évek alatt. Ha már Tottenham Hotspur, akkor azt se felejtsük el, hogy ott már volt dolga a mesternek magyar játékossal. Fülöp Márton volt ugyanis a cserekapus. Kérdés, ragaszkodik-e most is a keret magyar tagjához a holland mester?

Videók