Kéjgázt szív a Liverpool csatára

Nem csak a pályán, a pályán kívül is gyakran kerül a figyelem középpontjába Raheem Sterling. Néhány nappal azután, hogy a Liverpool csatárát vízipipázás közben fotózták le, máris itt az újabb botrány: Sterlingről olyan videó készült, amelyen éppen kéjgázt szív.


Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere már a vízipipás eset után jelezte, hogy beszélnie kell a 20 éves labdarúgóval, most pedig a Mirror című bulvárlapnak nyilatkozott Sterling tettével kapcsolatban.
 
„Számomra ez olyan dolog, amit egy profi sportembernek nem kellene csinálnia – mondta Rodgers. – Beszélni fogok vele erről.”
 
Jamie Carragher, a Liverpool legendás labdarúgója megvédte Sterlinget.
 
„Ennyi idősen mindannyian hibáztunk. Az a fontos, hogy tanuljunk a hibákból. Raheemnek most nem az tesz jót, ha az újságok címoldalára kerül.
 
A dinitrogén-oxid egy színtelen, nem gyúlékony gáz, melynek kellemes édeskés íze és szaga van. A sebészetben és a fogászatban anesztetikus és analgetikus hatását használják. Euforizáló hatása miatt kéjgáznak, vagy nevetőgáznak is nevezik.
 
Sterling játékára egyébként nem lehet panasz, általában a Liverpool legjobbjai közé tartozik, hétfő este is gólt szerzett, amikor csapata 2-0-s győzelmet aratott a Newcastle United felett.
 
 
 

Videók