Jürgen Klopp két igazolásra kéri a Liverpool vezetőségét

Még erősebb lehet a Liverpool gárdája a következő szezonban.


A jelentések szerint Jürgen Klopp két játékost szeretne a soraiban tudni, amivel úgy gondolja még erősebbek lehetnek majd a következő szezonban.

Klopp a Liverpoolt hosszú idő után vezette ismét bajnoki címhez, de nem áll le amunkával, és már a jövőt tervezi. Hiszen céljuk, hogy a következő szezonban megvédjék a címüket, és még erősebbek legyenek. A Daily Star értesülései szerint, a német szakember két nevet mondott a Liverpool vezetőségének: a Bayern München középpályása, Thiago Álcantara, valamint a Lille 21 éves játékosa, Victor Osimhen.


Az egykori Barcelona játékost már nem először hozzák szóba a vörösökkel, míg a nigériai támadót rengeteg európai klub szeretné a soraiban tudni.

"A csapat erősítéséhez pénzre van szükség, és ezek bizonytalan idők mindenki számára. Nyilvánvaló, hogy jelnleg nem mindenki engedheti meg magának, hogy olyat tegyen, amiket alapjáraton tenne. Vannak tehetségeink, akik ígéretesek és nagy lépést tehetnek a következő szezonban nálunk. Tavaly nem sokat fektettünk a csapat erősítésébe, most ha lesz pénzünk, akkor költeni fogunk. Ha nem tudjuk megoldani, akkor valószínűleg nem fogunk annyit költeni. Ennyi" - mondta Klopp.

Forrás: sportbible.com
Borítókép: Shaun Botterill/Getty Images

Videók