Jürgen Klopp egyértelmű utalást tett a jövőjére

A német mester nagyon koncentrált.


 A Liverpool rossz időszakon megy keresztül, ezt meg pedig a vezetőedző renoméja is megsínyli.

Egyre több felől hallani, hogy a német menedzsernek távoznia kéne, mert már képtelen megújulni és visszatérni a helyes útra.

Legutóbbi nyilatkozatából ugyanakkor az derül ki, hogy ő ezt teljesen máshogy látja és nagyon elszánt, hogy megfordítsa a szerencséjét.

„Mainzból a karrierem miatt távoztam, Dortmundban pedig kimerültem. Itt viszont nem érzem magam fáradtnak! Régóta itt vagyok és túl nagy a felelősségem ahhoz, hogy csak úgy lelépjek.”

„Ez egy nehéz időszak, természetesen nekem is, de meg akarom ezt oldani. Ha az emberek hisznek bennem, együtt átvészelhetjük ezt és visszatérhetünk a helyes útra!”

Az edző mellett a játékosok is sok támadást kapnak a mutatott játék miatt. Mohamed Salah teljesítménye sem közelíti meg az előző éveket, ez pedig okot ad arra is, hogy távozásáról pletykáljanak a nemzetközi sportsajtóban.

Fotó: Naomi Baker/Getty Images

Videók