José Mourinho nem számít új játékosra a téli átigazolási időszakban

A londoni klub bevételei a koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkentek.


José Mourinho vezetőedző számára meglepetés lenne, ha a téli átigazolási időszakban új játékost szerződtethetne a Tottenham Hotspur labdarúgóklub.

A portugál edző pénteken elmondta, a londoni klub bevételei a koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkentek, ezért nem számít érkezőkre januárban.

"Nem könnyű idők ezek, nem érzem jogosnak, hogy bármit is kérjek. A klub komoly erőfeszítéseket tett nyáron, hogy jó csapatot építhessünk. Ha valami jó történne velünk, az nagy meglepetés lenne számomra" - nyilatkozta Mourinho.

A Tottenham december elején még a Premier League tabellájának élén állt, a legutóbbi négy mérkőzésén viszont csak két pontot szerzett, így a hetedik helyre csúszott vissza.

A Fulham elleni, szerdai mérkőzést elhalasztották, mert az ellenfélnél koronavírusos megbetegedések történtek. Mourinho szerint szakszerűtlen volt a liga döntése, hiszen kevesebb mint három órával a kezdés előtt adott helyt a Fulham kérelmének.

Hozzátette, az edzésmunkájukat tekintve zavaró, hogy nem játszhattak, hiszen ha tudták volna, hogy nem lesz meccs, máshogy alakítják a programjukat az előző napokban. 

Borítókép: Sebastian Frej/MB Media/Getty Images

Videók