Ideiglenes edzőjét is kirúgta a Tottenham a hétvégi blamát követően

A 6-1-es vereség után nem maradt hely a mesternek.


 Konkrét futballtragédiába torkollott a Tottenham hétvégi, Newcastle elleni bajnokija.

Kane-ék 21 perc alatt kaptak öt gólt, a különbség pedig maradt is a meccs végéig.

Christian Stellini próbálta menteni a menthetőt, a félidőben lekapta Hugo Llorist is, ám ez sem segített, a különbség nem csökkent.

A találkozót követően az ideiglenes edző elismerte, rosszul mérte fel ellenfelüket és hibázott a taktika összeállításánál.

Conte távozását követően a Tottenham nem akarta elsietni az új szakember kinevezését, Stellini teljesítménye azonban azonnali döntést igényelt.

"A Newcastle elleni vasárnapi teljesítmény teljességgel elfogadhatatlan volt, megsemmisítő volt látni. Számos okot megvizsgáltunk, hogy miért történhetett ez, de a felelősség végső soron az enyém."

"Christian az edzői stábjával távozik a jelenlegi pozíciójából. A szezonunk egy nehéz pontján vette át a csapatot, ezért hálásak vagyunk. Szeretnénk megköszönni azt a professzionális viselkedést, amelyet ő és egész stábja ebben a nehéz időszakban tanúsított." - írta a klub tulajdonosa, Daniel Levy.

A közleményből kiderül, hogy a csapat irányítását Ryan Mason veszi át.

Fotó: Clive Brunskill/Getty Images

Videók