Hivatalos: megszerezte a MU a hőn áhított célpontját

A Manchester United mindenben megállapodott a másodosztályban szereplő Crystal Palace vezetőivel Wilfried Zaha átigazolásával kapcsolatban, így támadó a Premier League listavezetőjéhez szerződik.


A két klub közötti megállapodás értelmében a 20 éves, elefántcsontparti születésű, de már az angol válogatottban is bemutatkozott csatár ebben az idényben kölcsönjátékosként még a Crystal Palace együttesét erősíti majd, és csak júliusban csatlakozik a Vörös Ördögök keretéhez.

A felek nem hozták nyilvánosságra a játékos vételárát, ami brit sajtóértesülések szerint körülbelül 15 millió font.

Zaha novemberben a svédek elleni 4-2-re elveszített barátságos mérkőzésen mutatkozott be az angol válogatottban.

 

Videók