Hivatalos: Alberto Moreno aláírt a Liverpoolhoz

A Liverpool labdarúgócsapata hivatalos honlapján közölte a közvéleménnyel, hogy szerződést kötöttek a Sevilla 22 éves védőjével, Alberto Morenóval.


Amit egész héten lehetett sejteni, az mára ténnyé vált, a Liverpool szerződtette a Sevilla 22 éves balhátvédjét, Alberto Morenót, amelyről a klub hivatalos honlapja számolt be..

A váltást már kedden, a Sevilla Real Madrid elleni Európai Szuperkupa-döntőjén is sejteni lehetett, miután a játékost nem jelölte a keretbe Unai Emery vezetőedző.

A játékos első nyilatkozatában elmondta, hogy az aláírás előtt kikérdezte a korábbi spanyol vörösöket, Xabi Alonsót és Pepe Reinát, hogy segíthessenek számára a döntésben.

A Mersey-partiak vasárnap még nem számíthatnak új futballistájukra a Southampton elleni bajnoki nyitányon, mivel még játékengedélye nem érkezett meg az Anfieldre.

Videók