Hazard három német ajánlat közül válogathat a nyáron

A Chelsea minden valószínűség szerint ismét kölcsön adja belga tehetségét, Thorgan Hazard-t, aki a londoniak kulcsemberének, Edennek az öccse.


Thorgan Hazard-t még bátyjával együtt, 2012-ben szerződtette a Chelsea, ám az ifjabbik fivér egyelőre alig vitte valamire Londonban - még az első csapatban való bemutatkozás is várat magára.

A hírek szerint az angolok ráadásul - az előző szezonhoz hasonlóan - ezúttal is kölcsön kívánják adni, noha a mögöttünk hagyott idényben olyan jól játszott a belga Zulte Waregemben, hogy megválasztották az év játékosának.

Most azonban - éppen a mutatott remek teljesítményének köszönhetően - már egy nagyobb bajnokság nagyobb csapatába szeretnék elpasszolni a 21 éves játékost. A hírek szerint több érdeklődő van is a Bundesligából: a Schalke, a Mönchengladbach és a Wolfsburg is alkalmazná a fiatalabbik Hazard-testvért, aki az elmőlt szezonban 53 meccsen lépett pályára, ezen pedig 17 szerzett gólja mellett 20 gólpasszt is kiosztott, ezzel bajnoki negyedik helyig vezetve csapatát.

Videók