Három játékos, aki megörökölheti Cristiano 7-es mezét Manchesterben

Új gazdája lesz az ikonikus számnak.


 Ronaldo távozásával hátrahagyta a 7-es dresszt a Manchester Unitednél, a találgatások pedig már el is indultak annak jövőjével kapcsolatban.

A 7-es legvalószínűbb és leglogikusabb örökösének Jadon Sanchót tartják. Ő már korábban a Dortmundnál is ebben a dresszben játszott, Manchesterbe igazolásakor azonban Cavanié volt a szám, később pedig Ronaldóhoz került.

Most talán végre visszatérhet kedvenc számához.

Marcus Rashfordot is emlegetik, mint lehetséges örökös. Habár ő klubszinten sosem viselte a hetest, a válogatottban egy rövid időre megkapta a számot. Most azonban elgondolkodhat rajta, mivel jobblábas, a szurkolók imádják, így hát miért is ne…

Harmadik esélyesként Alejandro Garnachót említi a tribuna.com, aki jelenleg a 49-es dresszben szerepel. A fiatal spanyol számára igazi ikonnak számít CR, így biztosan megtiszteltetésnek venné, ha átvehetné tőle a 7-est. Kérdés, hogy kiérdemelte-e?

Fotók: tribuna.com
Borítókép: James Gill - Danehouse/Getty Images

 

Videók