Ha trófeákat akar nyerni távoznia kell Kane-nek a Spurstől - Chris Sutton

"A Spurs egy nagyszerű egyesület, de jelenleg nagyon messze van például a Liverpooltól, vagy a Manchester Citytől" - mondta a korábbi támadó.


Chris Sutton szerint egy jó ajánlat érkezése esetén Harry Kane "bolond lenne" nem elhagyni a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatát.

A Chelsea és a skót Celtic korábbi csatára szerint a 26 éves angol válogatott csapatkapitánynak mindenképpen távoznia kell az észak-londoni klubtól, ha trófeákat akar nyerni.
"A Spurs egy nagyszerű egyesület, de jelenleg nagyon messze van például a Liverpooltól, vagy a Manchester Citytől" - nyilatkozta a 47 éves korábbi támadó a BBC Rádiónak.

Kane korábban azt nyilatkozta, ha a Tottenham nem lép előre, akkor el fog igazolni, mert kupákat szeretne nyerni, "inkább előbb, mint később".

Kane 2009 óta futballozik a Spurs felnőtt csapatában, jelenlegi szerződése 2024-ig szól, de a Tottenhammel még semmit nem nyert, az együttes utolsó sikere a 2008-as Ligakupa-győzelem volt.

A csapat a mostani idényben a hazai kupaküzdelmektől és a Bajnokok Ligájától is búcsúzott, a Premier League-ben pedig a nyolcadik helyen állt, amikor a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a bajnokságot.


Harry Kane utolsó szezonját tölti a Tottenhamnél?
Fotó: Richard Calver/SOPA Images/LightRocket via Getty Images


Ian Wright, az Arsenal és az angol válogatott korábbi csatára szerint Kane egy évet még biztosan eltölt a Tottenhamnél, mert a novemberben kinevezett José Mourinho vezetőedző munkája eddig nem ért be az együttesnél.

"Mourinho hajszolja a győzelmet és Kane azt mondta, a következő szezon lesz az első, amikor az edző megmutathatja, milyen sokat tud hozzátenni a csapat játékához"
- nyilatkozta Wright, aki szerint ez azt jelenti, hogy Kane vár még egy évet, és ha a portugál szakember irányításával jövőre sem sikerül nyerniük semmit, akkor elszerződik az észak-londoniaktól.

"Egy ilyen képességű, ennyire eredményes és meccseket eldönteni képes játékos nem maradhat olyan együttesnél, amellyel nem nyer trófeát"
- jelentette ki Wright.


Sport365.hu - Távozhat Kane a Tottenhamtől

Borítókép: John Peters/Manchester United via Getty Images


 

Videók