Guardiola: Hét év után azt hiszem, új fejezetet nyitok majd az életemben

2023 után szövetségi kapitány lenne.


Két év múlva már nem klubedzőként, hanem szövetségi kapitányként dolgozna Josep Guardiola, az angol bajnok Manchester City labdarúgócsapatának trénere.

A spanyol mester szerdán közölte, hogy nem kívánja meghosszabbítani a Citynél 2023-ban lejáró szerződését.

"Hét év után azt hiszem, új fejezetet nyitok majd az életemben" - jelentette ki az 50 esztendős szakember. "Tartok egy kis szünetet, és végiggondolom mindazt, amit elértem. Utána pedig szívesen leülnék egy európai vagy dél-amerikai válogatott kispadjára."

Guardiola mindent elért klubedzőként: 2008 és 2012 között a Barcelonával három bajnoki cím és két kupadiadal mellett kétszer megnyerte a Bajnokok Ligáját, az európai szuperkupát és a klubvilágbajnokságot is. A Bayern Münchent 2013-tól 2016-ig irányította, a bajorokkal is három bajnoki cím, két kupaarany, továbbá egy-egy európai szuperkupa és klubvilágbajnoki serleg került a gyűjteményébe. A Cityhez öt éve érkezett, és 2019-ben ő lett az első edző, aki egy szezonban elhódított minden angol trófeát. Az idén BL-döntőbe vezette együttesét, amely 1-0-ra kikapott a Chelsea-től a portói végjátékban.

Borítókép: Bleacher Report/Twitter

Videók