Guardiola bízik Agüero mielőbbi visszatérésében

A hajrában már számítanának az argentinra.


Josep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője abban bízik, hogy a koronavírus-fertőzéssel küzdő argentin Sergio Agüero a bajnoki hajrában már újra segíteni tudja majd a csapatot.

A katalán szakember kedden azt mondta, a támadó a betegség első három-négy napjában szenvedett, fáradtnak érezte magát, de azóta jobban van.

"Most eljött az ideje, hogy negatív tesztet adjon, aztán amilyen gyorsan csak lehet, visszatérjen közénk, és napról napra egyre jobb állapotba kerüljön" - mondta Guardiola.


Agüerót betegség és sérülések is hátráltatták idén.

Fotó: Visionhaus/GettyImages

Hozzátette, azt nem tudja pontosan megmondani, hogy játékosa mikor térhet vissza a pályára, de abban reménykedik, hogy február-március környékétől az idény végéig már bevethető lesz.

A 32 éves Agüerót a mostani szezonban sérülések hátráltatták, majd elkapta a koronavírust. A Manchester City történetének legeredményesebb futballistája csupán három mérkőzésen volt a kezdőcsapat tagja, ugyanakkor a manchesteri együttes nélküle is harcban van a bajnoki címért, hátránya két pont a listavezető, városi rivális Uniteddel szemben.

A City, amely egy bajnokival kevesebbet játszott, mint az MU, kedden este a West Bromwich Albion vendége lesz a Premier League 20. fordulójában.

Borítókép: Matt McNulty - Manchester City/Manchester City FC via Getty Images

Videók