Giroud és Koscielny kihagyhatja az Ágyúsok hétvégi mérkőzést

Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere szerint a csapat francia válogatott játékosait „mélyen megérintették” a múlt pénteki párizsi terrortámadások.


 

A francia szakember azt mondta, a 30 éves futballista nem biztos, hogy mentálisan megfelelő állapotban lesz ahhoz, hogy pályára lépjen szombaton, a West Bromwich Albion elleni bajnoki találkozón.

Koscielny végigjátszotta a világbajnok németek ellen 2–0-ra megnyert múlt pénteki barátságos mérkőzést Párizsban, ahol időközben a terrortámadásokban több mint száz ember vesztette életét, s három öngyilkos merényletre került sor le a stadion mellett.
 
Wenger kiemelte, hogy Koscielny kiválóan futballozott a németek elleni meccsen, ugyanakkor kedden már sokkal gyengébb teljesítményt nyújtott az angolokkal szembeni, 2–0-ra elveszített londoni barátságos összecsapáson.
 
 
„Még nem beszéltem vele, de sort kerítek erre, mert látnom kell, hogy túl van a történteken és eléggé összeszedett” – jelentette ki Wenger, s kitért arra, hogy az ilyen esetek mentális hatása gyakran csak napokkal később érződik a futballistákon.
 
A francia szakember hozzátette, a németek ellen gólt szerző Olivier Giroud-val is beszélgetni fog a szombati Premier League-meccs előtt.
 
„Lejátszották ezeket a barátságos mérkőzéseket, de fel kell mérnem, hogy túl vannak-e már a történteken” – zárta nyilatkozatát Wenger.

Videók