Giggs szerint a MU-nak még sokat kell várni a bajnoki címre

Borúlátó a vörös ördögök egykori játékosa.


A Manchester United legendás játékosa 13 bajnoki címet szerzett Sir Alex Ferguson irányítása alatt, most azonban úgy gondolja a következő „aranykorszakra” még várni kell.

A MU játékosai utoljára 2013-ban emelhették magasba a bajnoki trófeát, azóta azonban erre nem volt lehetőségük. Az elmúlt 7 évben a Chelsea, a Leicester City, a Manchester City és a Livrpool is ünnepelhetett bajnoki címet, a vörös ördögöknek ugyanakkor ez nem jött össze.

Giggs most rámutatott ez a helyzet korántsem ismeretlen az angol csapatok történelmében, hiszen a Liverpool 30 évet várt arra, hogy ismét nyerni tudjon a Premier League-ben, és még Kloppnak is 4 évébe telt, hogy a csapatot a bajnoki címig repítse.

„Igen 100 százalékban” – vágta rá Giggs, amikor Jamie Carragher megkérdezte tőle, fél-e attól, hogy a United-nek ismét sok időbe telik majd a bajnoki cím megszerzése.

„15-20 évbe is telhet, főleg, ha Klopp és Guardiola a helyén marad.”

„Amikor 1990-ben nyert a Liverpool megvoltak az erőforrásaik, a játékosaik. Azt gondolták, hamarosan újra nyerünk. Aztán még Kloppnak is 4 és fél év kellett ahhoz, hogy győzelemre vigye őket.”

„Klopp minden szezonban fejlesztette a csapatot, megnyerte a Bl-t, lés amikor látta az eredményt, akkor enyhült számára a nyomás.”

„Minden edző és játékos azt gondolja, hogy ő majd megnyeri a csapatnak a bajnokságot, de ez nem így van.”

Giggs egy rövid ideig irányította az angol csapat munkáját, 2018 óta azonban a walesi válogatott edzőjeként dolgozik. Az egykori játékos szívesen visszamenne volt csapatához, egyelőre azonban ennek nem látja esélyét.

„Örülök a mostani munkámnak. Nem hiszem, hogy újra felszínre kerülne, hogy visszamenjek. Most élvezem a munkát a válogatottnál. Rengeteg pluszt ad, de persze vannak csalódások is. Azt hiszem szeretnék még egy klub edzője lenni, de nem tudom, ennek mikor jön el az ideje.


Forrás: Sportbible.com

Borítókép: GettyImages

Videók