"Felteszem majd magamnak a kérdést, hogy hiányzik-e a foci"

Klopp lehet, hogy 2024-ben befejezi.


Elképzelhető, hogy négy év múlva visszavonul az edzői hivatástól Jürgen Klopp, az angol futballbajnok Liverpool mestere.

"Tartani fogok 2024-ben egy év szünetet, majd felteszem magamnak a kérdést, hogy hiányzik-e a foci. Ha a válasz nem, akkor részemről ennyi volt az trénerkedés" - jelentette ki a német szakember.

Sport365.hu - Klopp elárulta mikor távozik Liverpoolból

Jürgen Klopp kijelentette, hogy négy év múlva távozik Liverpoolból. Az 53 éves férfi Bajnokok Ligáját, és bajnoki címet nyert a csapattal, amióta 2015-ben megérkezett. A klub rendkívül bízik Kloppban, pont ezért már tavaly decemberben egy 2024-ig szóló szerződést írtak alá vele. Úgy tűnik elégedett is ezzel, hiszen szerződése lejárta után távozna.

Ami a közeljövőre vonatkozó terveit illeti, Klopp kiemelte, hogy csapata továbbra is éhes a sikerekre.

"Újabb trófeákat akarunk nyerni, még csak most kezdünk belejönni. A következő szezonban még jobbak leszünk, az egész pályán fogjuk űzni az ellenfelet és a labdát. Olyan kellemetlen csapat akarunk lenni, amelyik ellen senkinek sincs kedve játszani" - tette hozzá.

Az 53 éves Klopp tavaly Bajnokok Ligája-győzelemre, idén pedig 30 év után angol bajnoki címre vezette a Liverpoolt.

Borítókép: John Powell/Liverpool FC via Getty Images

Videók