Ezért ünnepelte a WC-be zárkózva a BL-címet Rüdiger

Nagyszerű történetet mesélt el a német.


Antonio Rüdiger elárulta, hogy úgy ünnepelte csapata BL-győzelmét, hogy néhány csapattársával együtt a WC-be zárkózott.

Rüdiger gyakorló muszlim, így amikor társai pezsgővel kezdték egymást locsolni, úgy döntött biztonságosabb helyre vonul. Választása a WC-re esett, ahová néhány vele megegyező vallású társa is követte.

A játékos a szezon végén távozik a „kékektől”, így nemrég a The Players Tribune -n a Chelsea szurkolóihoz intézett üzenetet, melyben a tavalyi szezon legszebb pillanatait is felidézte.

„Az biztos, hogy a trófeák, amelyeket itt nyertem, szépek. De ami igazán különleges hellyé tette a Chelsea-t, azok a barátságok. Többek voltunk, mint csapattársak. Közülük sok srcác – N'Golo Kante, Kova (Kovacic), Ziyech, Lukaku – olyan, mintha a testvérem lenne.”

A védő ezután a BL-győzelmet követő különleges ünnepségről is beszélt.

"Ha van egy pillanat, ami mindent összefoglal számomra, akkor az a jelenet a WC-ben, miután megnyertük a Bajnokok Ligája döntőjét."

„Amikor visszaértünk az öltözőbe, a fiúk pezsgőkkel ünnepeltünk, így néhányan, akik gyakorló muszlimok vagyunk, bementünk a WC-be, hogy megnyugodjunk.”

"Én, N'Golo Kante, Ziyech és Zouma bezárkóztunk a vécékbe, és az érmeinket néztük, majd a fejünket csóválva néztük egymást. És ezt soha nem fogom elfelejteni. N'Golo Kante arcán volt a legnagyobb mosoly. – Hú – mondta. – Tényleg megcsináltuk. És elkezdett nevetni, mintha csak ő nevetne.”

„Amikor N'Golo Kante nevet, az nem más, mint a tiszta öröm. Mind a négyen nevetni kezdtünk, mint a kisgyerekek. Az a pillanat a fürdőszobában számomra örökre szól.”

Rüdiger várhatóan négy éves szerződést ír alá a Real Madridhoz.

Borítókép: Facebook.com/Chelsea FC

Videók