Kikaptak ellenük a PL-nyitányon, most tőlük igazolna a Manchester United

Anno egy bizonyos Cristiano Ronaldo is hasonló körülmények közt került Manchesterbe.


 Úgy fest, a Manchester United megfigyelőinek megakadt a szeme a Brigton tehetséges ecuadori középpályásán, írja a Mirror.

Moises Caicedo csupán 20 éves, az előrejelzések szerint azonban már biztosnak mondható a helye a kezdőben a Brighton idei szezonjában.

Caicedo 2021 januárjában érkezett az Independiente csapatától, ebben a szezonban pedig eddig mindkét találkozón kezdő volt, a Manchester United elleni győzelmük során is.

A középpályás szerződése 2025-ig szól a Brightonnál, az MU mellett pedig olyan klubok figyelik, mint az Arsenal, a Juventus vagy az Atlético Madrid.

Habár Erik ten Hagék minden sajtóorgánum szerint Rabiot leigazolására törekednek, elképzelhető, hogy tudnának helyet biztosítani Caicedónak is az (egyelőre süllyedő) hajón.

Fotó: Catherine Ivill/Getty Images

Videók