ELŐZETES - Premier League záróforduló: City vagy Arsenal?

A Manchester City megvédi címét és sorozatban negyedszer diadalmaskodik az angol labdarúgó-bajnokságban, amennyiben hazai pályán legyőzi a West Ham Unitedet a 38., utolsó fordulóban, amelynek minden mérkőzését vasárnap játsszák.


Josep Guardiola vezetőedző listavezető együttese 2018 óta csak egyszer nem végzett a tabella élén, dicsőséglistája pedig tovább bővülhet a londoni Kalapácsosok legyőzése esetén. A City a legutóbbi nyolc bajnokiját megnyerte és december eleje óta veretlen. Hazai pályán sorozatban hét meccset nyert a West Ham ellen, amelytől legutóbb 2015 szeptemberében kapott ki.

Ha vereséget szenvedne vagy döntetlent játszana a Manchester City, megnyílna az út a második helyen álló Arsenal előtt - amely az Evertont fogadja -, hogy húsz év után ismét bajnok legyen. Mindkét együttes öt forduló óta veretlen, de az Everton az elmúlt tíz esztendőben csak egyszer tudott pontot szerezni a londoni Ágyúsok otthonában, amikor 2021 áprilisában 1-0-ra nyert.

A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool FC múlt szombaton matematikailag is elveszítette esélyét a bajnoki cím visszaszerzésére, az idényt pedig hazai környezetben a Wolverhampton Wanderers ellen zárja. Ezen a találkozón búcsúzik a Liverpool vezetőedzői posztjától a 2015-ben kinevezett Jürgen Klopp, aki január végén jelentette be távozását.

A Szoboszlaihoz hasonlóan magyar válogatott és Európa-bajnoki kerettag Kerkez Milost is foglalkoztató Bournemouth a Chelsea vendége lesz, de ennek a meccsnek csak a londoni Kékek számára van tétje: nekik legalább egy pontot szerezniük kell ahhoz, hogy a Newcastle United mérkőzésének eredményétől függetlenül megőrizzék hatodik helyüket a tabellán, s ezzel indulhassanak a következő idényben a Konferencia-ligában, azonban ha nyer a Chelsea, a Spurs pedig kikap a biztos kieső Sheffield United otthonában, még az ötödik, Európa-liga indulást érő hely is összejön. Kerkez ezen a találkozón térhet vissza a hárommeccses eltiltása után, melyet a Wolverhamptonban kapott piros lapját követően szabtak ki rá.

A kiesés, illetve a bennmaradás kérdése már korábban eldőlt: a Sheffield United és a Burnley már búcsúzott, és bár matematikailag még van esélye, de biztosnak tekinthető, hogy a Luton Town is visszaesik a másodosztályba, mert sokkal rosszabb a gólkülönbsége, mint az előtte álló Nottingham Forestnek.

A záróforduló összes mérkőzése vasárnap délután 17:00-kor kezdődik.

A tabella:

*-Az Evertontól nyolc, a Nottinghamtől négy pontot** levontak.

(Borítókép: X / Premier League)

Videók