Elhalasztották a Cardiff City fellebbezési meghallgatását

A tavaly januárban tragikus körülmények között elhunyt Emiliano Sala vételárának fizetési kötelezettségével kapcsolatosan hallgatják meg a klubot majd.


A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) másodszor is elhalasztotta a Cardiff City labdarúgócsapatának fellebbezési meghallgatását a tavaly januárban tragikus körülmények között elhunyt Emiliano Sala vételárának fizetési kötelezettségével kapcsolatban.

A meghallgatás eredetileg tavasszal lett volna, ám akkor a koronavírus-járvány miatt elnapolták. Most a felek közös megállapodása miatt rendeltek el újabb halasztást. Azt írták, hogy "az írásbeli beadványok cseréje továbbra is zajlik", ezért meghosszabbították a beadási határidejüket.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tavaly szeptember végén úgy határozott, hogy a walesi klubnak az argentin játékos 15 millió fontos vételárának első részletét, hatmillió eurót át kell utalnia a franciáknak. Decemberben a Cardiff City fellebbezést nyújtott be, amelyben az ítélet hatályon kívül helyezését kérte a CAS-tól.


A jelenleg másodosztályú walesieket a FIFA illetékes bizottsága tavaly novemberben figyelmeztette: három átigazolási időszakból kizárja, ha nem fizet 45 napon belül.

A Cardiff City azonban úgy véli: a bizonyítékok arról tanúskodnak, hogy a két klub közötti megállapodás soha nem született meg, mivel a szerződés több pontja nem valósult meg, így pedig semmisnek tekintendő, azaz fizetniük sem kell.

A 28 éves Salát tavaly januárban klubrekordot jelentő 15 millió fontért vásárolta meg az akkor angol élvonalban szereplő Cardiff City.


Az argentin futballista azért utazott Franciaországból Walesbe január 21-én egy egymotoros repülőgépen, hogy új csapatához csatlakozzon.

Útközben azonban a pilóta a La Manche-csatorna fölött 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről. Mint később kiderült, a repülő a tengerbe zuhant. A tengerfenékre süllyedt gép roncsait, benne Sala holttestével, február 3-án találták meg. 

Borítókép: Jean Catuffe/Getty Images

Videók