Élesedik a harc a nemzetközi kupaszereplésért és a bennmaradásért

A Chelsea a sereghajtó és már biztos kieső Norwich Cityt fogadja a kedd esti nyitómeccsen.


Három körrel a zárás előtt tovább élesedik a küzdelem az angol labdarúgó-bajnokságban a nemzetközi kupaszereplést érő helyezésekért, valamint az élvonalban maradásért, így a kedden rajtoló 36. forduló is kínál izgalmasnak ígérkező összecsapásokat.

A már biztosan bajnok Liverpool szombaton a Burnley ellen botlott, és több mint másfél év után veszített pontokat az Anfield Roadon. Jürgen Klopp csapata ezúttal szerda este az Arsenal vendége lesz, és ha komolyan veszi az összecsapást, akkor javíthat, a házigazdáknál ugyanis vélhetően nem felhőtlen a jókedv. A szebb napokat látott Ágyúsok ugyanis vasárnap 2-1-re kikaptak a nagy rivális Tottenham vendégeként és távolabb kerültek az Európa-liga szereplés kiharcolásától. Egy Pool elleni vereség pedig a Sheffield United meccsének eredményétől függően végleg eldöntheti, hogy az Arsenal lemarad az európai kupaporondról.


(Kép: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images)

A négy mérkőzés óta veretlen, újoncként hetedik Sheffield United csütörtökön a negyedik Leicester vendége lesz, a hazaiak a Bajnokok Ligája-szereplést érő pozíció megtartásáért küzdenek, míg a United folytatná remek sorozatát, győzelemmel pedig még a BL-indulás jogáért is versenyben maradna.

A harmadik Chelsea a sereghajtó és már biztos kieső Norwich Cityt fogadja a kedd esti nyitómeccsen, és ha hozza a kötelezőt, akkor megszilárdíthatja bronzérmes pozícióját.


(Kép: Catherine Ivill/Getty Images)

A második Manchester Cityhez szerdán a kiesést jelentő 18. helyen álló Bournemouth látogat győzelmi kényszerben, vereség esetén ugyanis nagyon nehéz helyzetbe kerülhet. A 16. és 17. helyezett West Ham és Watford a forduló pénteki zárómeccsén egymással csap össze, a győztes pedig nagy lépést tesz az élvonalban maradás felé.

Az ötödik Manchester United a Crystal Palace otthonában szerepel csütörtökön, a hatodik Wolverhampton pedig a Burnley vendége lesz szerdán.


(Kép: Ash Donelon/Manchester United via Getty Images)

A vasárnapi észak-londoni derbin győztes Tottenhamet szerdán a 13. helyen álló Newcastle United fogadja.

Premier League, 36. forduló:

kedd:

Chelsea-Norwich City 21.15

szerda:


Burnley-Wolverhampton Wanderers 19.00
Manchester City-Bournemouth 19.00
Newcastle United-Tottenham Hotspur 19.00
Arsenal-FC Liverpool 21.15

csütörtök:

Everton-Aston Villa 19.00
Leicester City-Sheffield United 19.00
Crystal Palace-Manchester United 21.15
Southampton-Brighton 21.15

péntek:

West Ham United-Watford 21.00

Az állás:
1. Liverpool 35 76-27 93 - már bajnok
2. Manchester City 35 91-34 72
3. Chelsea 35 63-49 60
4. Leicester City 35 65-36 59
5. Manchester United 34 59-33 58
6. Wolverhampton Wanderers 35 48-37 55
7. Sheffield United 35 38-33 54
8. Tottenham Hotspur 35 54-45 52
9. Arsenal 35 51-44 50
10. Burnley 35 39-47 50
11. Everton 35 41-52 45
12. Southampton 34 43-56 44
13. Newcastle United 35 36-52 43
14. Crystal Palace 35 30-45 42
15. Brighton 35 36-52 36
16. West Ham United 35 44-59 34
17. Watford 35 33-54 34
18. Bournemouth 35 36-60 31
19. Aston Villa 35 38-65 30
20. Norwich City 35 26-67 21 - már kiesett

Kép: Julian Finney/Getty Images

Videók