Eldőlt Solskjaer sorsa

Hivatalos bejelentés.


A Manchester United hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Mourinho menesztését követően ideiglenesen kinevezett Ole Gunnar Solskjaert véglegesítette a vezetőedzői pozíciójában, így a klub ikon további három idényre áll a klub szolgálatában.
 
Solskjaer már játékos korában ikonná vált Sir Alex Ferguson kezei között, 366 mérkőzésen 126 gólt szerzett a Vörös Ördögöknél. Miután José Mourinho sikertelensége és a játékosokkal ápolt viszonya miatt távozni kényszerült a csapattól, a norvég szinte új csapattá változtatta a keretet. Első nyolc mérkőzését zsinórban megnyerte, emellett nagy meglepetésre, miután mindenki leírta már őket, a BL-ből kiütötték a jóval esélyesebb, a visszavágóra előnnyel érkező PSG-t is. Mióta ő vezeti csatába Pogbáékat 14 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség a mérlegük.
 
– Már az első napomon otthon éreztem magam. Megtisztelő volt a Manchester United játékosának lenni, ahogy most edzőnek lenni is az. Az elmúlt néhány hónap fantasztikus volt, szeretném megköszönni mindenkinek a kemény munkát. Erről a munkáról álmodtam mindig, remélem, folytatni tudjuk a sikeres szereplésünket, amit megérdemel a nagyszerű szurkolótáborunk – nyilatkozta Solskjaer a bejelentést követően.
 
Ed Woodward alelnök hangsúlyozta, hogy eredményei mellett, a tapasztalata, a fiataloknak adott lehetőség, és a klub kultúrájának megértése is a norvég mellett szólt.
 
Tehát szombaton a Watford elleni bajnokin már biztos pozícióban ülhet a padon.

Fotó forrása: Molly Darlington - AMA/Getty Images
 

 

Videók