Egy napra sem áll le a Premier League

Eldőlhet a Fulham jövője.


A 32. forduló hétfőn (ma) este, az Arsenal-Newcastle United mérkőzéssel ér véget, de kedden már elkezdődik a 33. kör az angol labdarúgó Premier League-ben, és mivel több elhalasztott meccset is pótolnak ezen a héten, így jövő hétfőig 11 bajnoki találkozóra kerül sor.
 
Az éllovas FC Liverpool, amely 1990 után idén ismét bajnok lehet, pénteken a Southampton vendége lesz. A hazaiak a kiesés ellen küzdenek, s az utóbbi négy találkozójukból hármat megnyertek, így Jürgen Klopp gárdájának - bár a legjobb idegenbeli mérleggel rendelkezik a mezőnyben - borítékolhatóan nem lesz könnyű dolga a kikötővárosban. 
 
A címvédő Manchester City kedvezőbb helyzetben van a Vörösöknél, mert ugyan két pont hátránnyal jelenleg a második, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisánál. Pep Guardiola csapata szerdán a kieső helyen álló Cardiff Cityt látja vendégül, s ha nem hibázik és begyűjti sorozatban a nyolcadik PL-győzelmét, újra a tabella élére ugrik.  

A bajnoki címért harcoló két együttes mögött óriási a tülekedés a további két Bajnokok Ligája-indulást érő helyért. A harmadik Tottenham Hotspurnak és negyedik Manchester Unitednek 61-61 pontja van, míg az ötödik Arsenal és hatodik Chelsea jelenleg egyformán 60 ponttal áll, így mostantól kezdve minden pontnak óriási jelentősége lesz. Az Arsenal a Newcastle elleni találkozó után vasárnap Liverpoolba, az Everton otthonába látogat, és a Chelsea is két meccset játszik egy hét alatt, előbb szerdán a Brightont, majd jövő hétfőn a West Ham Unitedet fogadja.

A Manchester United kedden Wolverhamptonban lép pályára, a Tottenham pedig szerdán a Crystal Palace-t látja vendégül jelentős csúszással elkészült új arénájában, s a szurkolók abban reménykednek, hogy a hazatérés és a stadionavató egyben a rossz sorozat - az utóbbi öt bajnokin mindössze egy pont - végét is jelenti majd.

A Premier League eheti programja:

kedd:
33. forduló:
Watford-Fulham 20.45
Wolverhampton Wanderers-Manchester United 20.45
szerda:
a 27. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Chelsea-Brighton 20.45
a 31. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Tottenham Hotspur-Crystal Palace 20.45
33. forduló:
Manchester City-Cardiff City 20.45
péntek:
33. forduló:
Southampton-Liverpool 21.00
szombat:
33. forduló:
Bournemouth-Burnley 16.00
Huddersfield Town-Leicester City 16.00
Newcastle United-Crystal Palace 16.00
vasárnap:
33. forduló:
Everton-Arsenal 15.05
hétfő, április 8.:
33. forduló:
Chelsea-West Ham United 21.00
A Tottenham-Brighton meccset április 23-án játsszák. 
 
Az állás:
 1. Liverpool         32  72-19  79 pont
 2. Manchester City   31  81-21  77
 3. Tottenham Hotspur 31  58-34  61
 4. Manchester United 31  60-41  61
 5. Arsenal           30  63-39  60
 6. Chelsea           31  52-34  60
 7. Wolverhampton     31  38-38  44
 8. Leicester City    32  42-43  44
 9. Everton           32  45-42  43
10. Watford           31  43-46  43
11. West Ham United   32  41-48  42
12. Bournemouth       32  43-58  38
13. Crystal Palace    31  38-41  36
14. Newcastle United  31  31-40  35
15. Brighton          30  32-43  33
16. Southampton       31  35-50  33
17. Burnley           32  37-59  33
18. Cardiff City      31  28-59  28
19. Fulham            32  29-72  17
20. Huddersfield Town 32  18-59  14 - biztos kieső
 

Fotó forrása: Simon Stacpoole/Offside/Getty Images

Videók