Bajnok lehet a Tottenham Hotspur

Állítja a klub korábbi vezetőedzője.


Korábbi vezetőedzője, Harry Redknapp szerint a Tottenham Hotspur minden ellenfelére veszélyt jelent az angol labdarúgó-bajnokság jelenlegi idényében, és erős játékoskerete miatt a bajnoki cím valódi esélyesének számít.

A Tottenham legutóbb 1961-ben volt bajnok, és a 2008-as Ligakupa-győzelem óta nem nyert trófeát. A londoniak a nyári átigazolási időszakban szerződtették Gareth Bale-t, Sergio Reguilont, Matthew Dohertyt, Pierre-Emile Höjbjerget és Carlos Viniciust is.

"Úgy gondolom, bejutnak a legjobb négy közé, sőt idén megnyerhetik a bajnokságot"
- mondta Redknapp, aki 2008 és 2012 között irányította a Spurs csapatát.

Hozzátette, minden poszton megfelelő minőségű és mennyiségű játékos áll José Mourinho vezetőedző rendelkezésére.

A Tottenham egy vereséggel, egy döntetlennel, illetve a Southampton 5-2-es és a Manchester United 6-1-es legyőzésével kezdte az új idényt, következő mérkőzését pedig jövő vasárnap a West Ham United ellen játssza.

Borítókép: Mike Hewitt/Getty Images
 

Videók