Bajnok lehet a Manchester City

Bebiztosíthatja címvédését a Manchester City


A Manchester City bebiztosíthatja címvédését az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában, ha hétfőn legyőzi a Leicester Cityt, a Liverpool pedig szombaton kikap a Newcastle United vendégeként.
 
Fotó: Catherine IvillGetty Images- Bernardo Silva 
 
A tabellán második helyen álló liverpooliak figyelmét megosztja, hogy kedden a Bajnokok Ligája elődöntőjében 0-3-ról kezdik meg a Barcelona elleni hazai visszavágót. Josep Guardiola együttesének ilyen "gondja" már nincs, nagy meglepetés lenne, ha a forduló zárómérkőzésén nem gyűjtené be a három pontot. A manchesteriek legutóbbi nyolc hazai bajnoki összecsapásukat megnyerték, pedig ezeknek fele rangadó volt.
A BL-elődöntőben még a Tottenham Hotspur érintett, amely kedden 1-0-ra kikapott otthon az Ajaxtól. A tabellán harmadik londoniak egyelőre nem tudták bebiztosítani BL-indulásukat a következő idényre, de a Bournemouth szombati legyőzésével megválthatják a "belépőjüket".
A Tottenham mellett még a Chelsea, az Arsenal és a Manchester United reménykedhet a BL-ben, változó mértékben. Miután mind a négy együttes hullámvölgyben van, nehéz lenne megtippelni, hogy melyik kettő lehet a végső befutó. Az elmúlt három fordulóban a Tottenham (3.) három, a Chelsea (4.) két, az Arsenal (5.) egyet sem, az MU (6.) egy pontot szerzett.
 
A már biztos két kieső mellett a fordulóban meglehet a harmadik is, amennyiben a Cardiff City (18.) nem tud közelebb kerülni a Brightonhoz (17.), utóbbi együttes előnye jelenleg négy pont. Azonos pontszám esetén a Premier League-ben a gólkülönbség rangsorol.
 
Premier League, 37. forduló:
 
    péntek:
Everton-Burnley 21.00
    szombat:
Bournemouth-Tottenham Hotspur 13.30
West Ham United-Southampton 16.00
Wolverhampton Wanderers-Fulham 16.00
Cardiff City-Crystal Palace 18.30
Newcastle United-FC Liverpool 20.45
    vasárnap:
Chelsea-Watford 15.00
Huddersfield-Manchester United 15.00
Arsenal-Brighton 17.30
    hétfő:
Manchester City-Leicester City 21.00
 
    A tabella:
 1. Manchester City         36  90-22  92 pont
 2. Liverpool               36  84-20  91
 3. Tottenham Hotspur       36  65-36  70
 4. Chelsea                 36  60-39  68
 5. Arsenal                 36  69-49  66
 6. Manchester United       36  64-51  65
 7. Wolverhampton Wanderers 36  46-44  54
 8. Leicester City          36  51-47  51
 9. Everton                 36  50-44  50
10. Watford                 36  51-52  50
11. West Ham United         36  45-54  46
12. Crystal Palace          36  43-48  43
13. Newcastle United        36  36-45  42
14. Bournemouth             36  52-65  42
15. Burnley                 36  44-63  40
16. Southampton             36  44-61  38
17. Brighton                36  33-55  35
18. Cardiff City            36  30-66  31
19. Fulham                  36  34-76  26 - már kiesett
20. Huddersfield Town       36  20-74  14 - már kiesett
 

Videók