Az Everton örök ígérete kell a Spursnek

Mauricio Pochettino szeretné megszerezni a Liverpoolban kegyvesztetté vált tehetséget.


 
A Telegraph információi szerint a Tottenham Hotspur januárban megpróbálja leigazolni Ross Barkleyt, az Everton 22-szeres angol válogatott középpályását.
 
Az észak-londoni klubnál úgy gondolják, az Everton a megfelelő összegért hajlandó lesz megválni 23 éves játékosától, akit bár az angol labdarúgás egyik legnagyobb ígéretének tartottak, idén csak árnyéka korábbi önmagának és Ronald Koeman érkezésével a partvonalon kívülre került.
 
Barkley értékét jelenleg 22 millió euróra taksálja a mértékadónak számító transfermarkt.de, vagyis Pochettinóéknak vélhetően jó mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha valóban el akarják hozni a Mersey partjáról.
 
Ugyanakkor az is tudvalevő, hogy az Everton-szurkolóként felnőtt Barkley egyelőre nem foglalkozik a távozás gondolatával, és inkább azon dolgozik, hogy visszaszerezze helyét szeretett klubja kezdőcsapatában.

Videók