Az első bíró, aki átigazolt, "magyar példa" nyomán

A Hivatalos Játékvezetők Szervezete (PGMOL) megerősítette, hogy Mark Clattenburg a Premier League-ből a Szaúd-arábiai Labdarúgó-szövetség igazol.


 

A durhami születésű játékvezető tavaly rengeteg feladatot kapott, hiszen ő vezette az FA Kupa és Bajnokok Ligája döntőjét is. A 41 éves játékvezetőt Kínával is szóbahozták, de ő mégis a szaúdi bajnokságot választotta, amivel ő lett az első jelentősebb bíró, aki külföldre igazol.
 
Clattenburg első Football Leagues meccse még 25 évesen volt, 2000-ben. Tehetségének köszönhetően négy év múlva már a Premier League-ben is fújhatott. Annak ellenére, hogy egy nagyon tehetséges játékvezetőről van szó, számos botrányba is keveredett már, és a vélemények is nagyon megosztóak róla. 2008-ban például el is tiltották, mivel azzal vádolták, hogy tartozásai vannak. 2012-ben pedig egy Chelsea-Manchester United meccsen „spanyol gengszternek” nevezte Juan Matát, John Obi Mikelt pedig leniggerezte. 
 
 
Egyébként nem ritka, hogy egy külföldi játékvezető vezessen mérkőzéseket egy bajnokságban, elég csak az NB I-re gondolni. Miguel Álvaro Garcia Chiléből is számos mérkőzést vezetett hazánkban. A spori 2010 márciusában, egy NB II-es meccsen debütált, de az első osztályú bemutatkozására sem kellett sokat várni. 2010 áprilisában egy Kecskemét-Pápa meccsen mutatkozott be, ahol öt sárgát is felmutatott. 
 
Egy másik magyar példa is van, hiszen Kassai Viktor az egyiptomi al-ahli-Zemalek mérkőzést vezette, ahova eredetileg pont Clattenburgot akarták meghívni, de az FA akkor nem engedte, hogy az angol sporik más nemzeti szövetség égisze alá tartozó mérkőzést fújjanak.
 
 
Nagy László
 

Az Arsenal menedzsere távozik a szezon végén? " NEMZETKÖZI FOCI › Angol foci

Videók