Arteta: rémálom ellene játszani

A szakember nagyon elégedett játékosa teljesítményével.


A 21 éves Gabriel Martinelli nagyon erősen kezdte a szezont, ami mellett az Arsenal vezetőedzője, Mikel Arteta sem tudott szó nélkül elmenni.

Az Arsenal továbbra is vezeti a Premier League tabelláját, miután vasárnap 3-2-es győzelmet aratott a Liverpool felett. A londoni csapat kilenc forduló után 24 ponttal áll.
Gabriel Martinelli a Liverpool elleni mérkőzésen gólt és gólpasszt szerzett. Mikel Arteta , az Arsenal vezetőedzője pedig nagyon elégedett a brazil válogatott játékos fejlődésével.

„Ha megnézi, hol tart most ahhoz képest, ahol tavaly ilyenkor volt, láthatja, milyen fenomenális. Ez a különbség abból fakad, hogy hajlandó minden nap keményen edzeni – mondta a Sky Sportsnak.

„Egy rémálom ellene játszani, és tudjuk, hogy valós fenyegetést jelent mindenkire" – tette hozzá Arteta.

A 21 éves játékos kilenc meccsen négy gólt szerzett és két gólpasszt adott a Premier League-ben ebben a szezonban.

Borítókép: Stuart MacFarlane/Arsenal FC a Getty Images

Videók