Arsenalból a Juvéba

Welbeck elhagyja londoni csapatát.


 A szezon végén Danny Welbeck is elhagyja az Arsenal labdarúgócsapatát, a klub ugyanis nem hosszabbítja meg a támadó lejáró szerződését.

 
(Photo by David Ramos/Getty Images)
 
Ezt a londoni együttes spanyol szakvezetője, Unai Emery jelentette be azt követően, hogy az Arsenal vasárnap, az angol bajnokság utolsó előtti, 37. fordulójában otthon 1-1-es döntetlent játszott a Brightonnal.
A 28 éves, 42-szeres angol válogatott Welbeck 2014-ben a Manchester Unitedtől érkezett az Arsenalhoz, de gyakori sérülései miatt nem tudott hosszú távon meghatározó szerepet betölteni. A 2018/19-es idényben 14 tétmérkőzésen lépett pályára, legutóbb november 8-án. Azóta bokasérülése miatt nem volt bevethető.
A vasárnapi mérkőzésen köszönt el az Arsenal szurkolóitól Aaron Ramsey és Petr Cech. A 28 éves walesi válogatott középpályás - aki sérülés miatt nem játszhatott a Brighton ellen - a nyáron a Juventushoz igazol, a 36 éves cseh kapus - aki kispados volt a találkozón - pedig már január közepén bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul.

Videók