A Tottenham mérte az első csapást Guardioláékra

Véget ért Pep Guardiola és a Manchester City nagy sorozata, ugyanis a City elszenvedte első vereségét a katalán mester irányítása alatt.


 

 
11 meccs veretlenül, hat bajnoki makulátlan mérleggel – ez most véget ért a Tottenham Hotspurnek köszönhetően.
 
Szon révén már a 24. másodpercben veszélyeztetett a Spurs, majd a City is próbálkozott, de a 9. percben megszerezte a vezetést a londoni csapat, Danny Rose beadása után Kolarov vétett öngólt.
 
A gól után Szon rontott ziccerben, majd Christian Eriksen lőtt kapu fölé egy szabadrúgásból. Ezt követően Agüero is szabadból kísérletezett, de Lloris védett.
 
A 37. percben már kettővel ment a Tottenham, Dele Alli váltotta gólra Szon előkészítését. 
 
A második félidőben is bekezdett a Spurs, majd Agüero találta el a kapufát a túloldalon. A City nem tudott visszajönni a meccsbe, Erik Lamela tizenegyest is lőhetett, de Claudio Bravo védett, a hajrában pedig Lloris húzta le a rolót Guardioláék előtt. A Spurs második és már csak egy pont a hátránya a City mögött.
 
Tottenham Hotspur–Manchester City 2–0 (Kolarov 9. – öngól, Alli 37.) 
Leicester City–Southampton 0–0
 
 

Tottenham Hotspur vs Manchester City 2-0 All... by wsl6

Videók