A szezon végén visszavonul a Manchester United legendája

Brit sajtóértesülés szerint a szezon végén másodszor is befejezi aktív pályafutását Paul Scholes, a Manchester United élő legendája.


A The Sun című brit bulvárlap arról számolt be, hogy a 38 éves, egyszer már visszavonult legendás angol játékos úgy döntött, szezon végén ismét szögre akasztja a focicipőt.

Scholes egyszer, a 2010-2011-es szezon végén, csapata rekordot jelentő tizenkilencedik bajnoki címével a zsebében már visszavonult, ám akkor a rengeteg sérülés miatt az akkor a tartalékcsapatot edző "vörös nindzsa" Sir Alex Ferguson kérésére visszatért, majd májusban még egy évre aláírt a rekordbajnokhoz, most azonban közeli ismerőseinek azt mondta, befejezi. Ezúttal végleg.

Vele együtt vonulhat vissza a csapat másik legendája, a 39 éves walesi, Ryan Giggs is, aki ebben a szezonban eddig mindössze 11 alkalommal kapott lehetőséget, ám 921 pályára lépésével klubrekordernek számít. Scholes 1994-ben mutatkozott be a felnőtt csapatban, azóta 710 mérkőzésen 155 gólt szerzett a "vörös ördögök" színeiben.

Videók