A Real és a PSG is árgus szemekkel figyeli a Liverpool üdvöskéjének tárgyalását

Továbbra sem tudni, mi lesz Raheem Sterlinggel. A Liverpool egyik legjobb és legtehetségesebb fiatalja továbbra is vonakodik új szerződést aláírni a Vörösökkel.


A 19 éves, angol válogatott támadó középpályás jelelegi kontraktusa 2017 nyarán jár le a Liverpoollal, ám az angolok joggal félnek attól, hogy elveszítik tehetségüket: a Real Madrid és a PSG is árgus szemekkel figyeli, hogyan alakulnak Sterling szerződéshosszabbításról szóló tárgyalásai.

Az angolok edzője, Brendan Rodgers szerint a felek két héten belül megállapodhatnak egymással - ha ez így lesz, akkor Sterling fizetése a mostani triplájára emelkedhet, és ebben az esetben már igen nehéz dolga lenne akár a madridiaknak, akár a párizsiaknak Sterling elcsábításával,hiszen pusztán attól, hogy magasabb fizetést ajánlanának neki, nem akarna fejvesztve klubot váltani.

A jamaikai születésű, kilencszeres válogatott tini a 2011-12-es szezonban mutatkozott be a Liverpoolban, azóta szezonról-szezonra egyre inkább meghatározó embere a klubnak. Ebben az idényben öt bajnokin három gól a mérlege, az előző idényben kilenc találatig jutott.

Videók