"A mostani City egyelőre rosszabb, mint a korábbiak, ugyanis még nem nyertünk semmit"

Így vélekedik a csapat vezetőedzője.


A Manchester City labdarúgócsapatát irányító Josep Guardiola szerint nem reális, hogy csapata megnyerje mind a négy sorozatot, amelyben szerepel.

A katalán szakember erről a Borussia Mönchengladbach elleni, keddi, budapesti Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágója előtt beszélt.

"Egy angol együttesnek sem sikerült még mind a négy sorozatot megnyernie egy szezonon belül, és nem hiszem, hogy ez a mostani helyzetben fog megtörténni"
- fogalmazott a szakember, akinek irányításával a 2018-2019-es szezonban a Citynek összejött az angol tripla, azaz a bajnokság, a kupa és a ligakupa-győzelem.

"Egyelőre csak a keddi, majd a szombati összecsapásra gondolok, az idény többi része nem foglalkoztat. A mostani City egyelőre rosszabb, mint a korábbiak, ugyanis még nem nyertünk semmit" - fogalmazott Guardiola. Megjegyezte, csapatának megvan a lehetősége arra, hogy trófeákat gyűjtsön, de ehhez még sokat kell tenni.

A City jelenleg 14 ponttal vezeti a Premier League-et, az FA Kupa negyeddöntőjében szombaton az Everton vendége lesz, míg a ligakupában a Tottenham ellen vívja majd a finálét április 25-én.

A manchesteri együttes a németek elleni BL-párharc visszavágóját 2-0-s előnyről várja, ráadásul a sorozatban 616 perce nem kapott gólt.

Az angol csapatok közül eddig csak a Manchester Unitednak sikerült a triplázás, azaz PL és az FA Kupa mellett a Bajnokok Ligája megnyerése ugyanabban a szezonban, még 1998/99-ben.

Borítókép: Matt McNulty - Manchester City/Manchester City FC via Getty Images
 

Videók