A Chelsea a Barcából erősítene

Araújót vinnék a kékek.


A Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea az FC Barcelona középhátvédjét, Ronald Araújót szemelte ki a német Antonio Rüdiger helyére - írta a katalán Sport.

A sportnapilap szerint a londoniak akár a kétszeresét is hajlandóak megadni annak, mint amennyit a 22 éves uruguayi játékos jelenleg a katalán klubnál keres. Az újság tudomása szerint ez hárommillió euró körüli pénzt jelent. Az angol klub azért vetette ki hálóját Araújóra, mert jó ideje nem tud dűlőre jutni a 28 éves Rüdigerrel, akinek a szerződése idén nyáron lejár, és túlzottnak ítélik a védő anyagi igényét, amelyet maradása fejében támaszt. Brit sajtóhírek szerint a 49-szeres német válogatott Rüdiger jelenleg heti százezer fontos fizetést kap a Stamford Bridge-en, ahol első lépésben 40 százalékkal emelték volna a bérét, amire a játékos nemet mondott, sőt a legutóbbi 200 ezer fontos kínálatot is kevesellte.

A hétszeres uruguayi válogatott Araújo ebben a szezonban 24 alkalommal lépett pályára a Barcelona színeiben, és hátvéd létére két gólt szerzett. Szerződése a katalánoknál 2023. június 30-ig szól. A csapat vezetőedzője, Xavi Hernández már többször leszögezte: Araújót nélkülözhetetlennek tartja, és prioritásnak tekinti, hogy szerződést hosszabbítsanak vele.

Borítókép: Fabrizio Romano/Twitter

Videók