Nyilvánosan kért bocsánatot Guardiolától a City mellőzött klasszisa!

Yaya Touré, a Manchester City labdarúgója elnézést kért Josep Guardiola vezetőedzőtől és a klubtól is, amiért ügynöke korábban panaszkodott a sajtó képviselőinek.


„A saját nevemben és mindazok nevében, akik engem képviselnek, elnézést kérek a múltban történt félreértések miatt a csapat vezetésétől és mindazoktól, akik a klubnak dolgoznak" - írta Facebook-oldalán a 33 éves elefántcsontparti középpályás. Hozzátette, azok a megnyilvánulások nem tükrözik álláspontját a klubról és annak dolgozóiról.

Touré legutóbb augusztus 24-én, a Steaua Bucuresti elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján lépett pályára a manchesteri együttesben. Guardiola szeptember végén hangsúlyozta, addig nem számít a rutinos játékosra, amíg nem kér bocsánatot azért, mert ügynöke, Dimitri Seluk úgy fogalmazott: a tréner megalázta ügyfelét azzal, hogy kihagyta a Bajnokok Ligája csoportkörére nevezett keretből.

„Bocsánatot kell kérnie. Ha nem teszi, akkor nem fog játszani. Nehéz döntés volt kihagyni őt a BL-csapatból, de egy nappal később az ügynöke máris szaladt a médiához. Tourénak még nem volt bátorsága, hogy felhívjon. Ettől a pillanattól nem tagja a csapatnak" - jelentette ki akkor Guardiola, és hozzátette: Seluktól is bocsánatkérést vár.

Videók