4-2: bírói hibából is gólt szerzett a Chelsea az újonc ellen

A Premier Leauge 3. fordulójából előrehozott mérkőzésen fogadta a Chelsea a Reading együttesét.


A Stamford Bridge közönsége ezen az estén nem lehetett maradéktalanul elégedett a londoni kékek teljesítményével. Az újonc Reading masszív játéka ugyanis meglepett mindenkit.

Frank Lampard büntetőjével ugyan még a Chelsea szerzett vezetést a mérkőzés 18. percében, de a folytatásban új erőre kapott a Reading. Előbb a frissen igazolt orosz Pavel Progrebnyak köszönt be a 25. percben, majd négy perccel később Danny Guthrie is gólt szerzett.

A folytatásban a Chelsea rohamozott a döntetlenért, aminek meg is lett az eredménye. A 69. percben Hazard passzát követően Gary Cahill egyenlített. Az utolsó negyed órában aztán mindent megtett a londoni klub, hogy megfordítsa a mérkőzés állását.

A 81. percben végül ez sikerült is. Ashley Cole került helyzetbe, de nem mert lőni. Tovább passzolt Sturridge elé, aki remekül adta középre Torresnek a labdát. A spanyol csatár pedig köszönte szépen és Federici kapujába lőtt. A lassításokon azonban jól látszott, hogy Lee Stephen Mason játékvezető bizony nem vette észre a lesállást, mivel nem jelzett a partjelzője.

A kétkedőket azonban Ivanovic döntötte el. A 95. percben lerohanta a Chelsea a Readinget. Az előrejövő Federici vissza sem ért a kapujába. Torres indult meg, de végül önzetlenül lepasszolta és kihagyhatatlan helyzetbe hozta Ivanovicot.

A Chelsea végül 4-2-re nyert az újonc Reading ellen.

LABDARÚGÁS
Premier League, 3. forduló:
Chelsea FC - Reading FC 4-2 (1-2)
Gólszerző: Lampard (18.), Cahill (69.), Torres (81.), Ivanovic (95.), illetve Progrebnyak (25.), Guthrie (29.)

 

Videók