25 millióért veheti vissza egykori védőjét a MU a Barcától

Angol sajtóértesülés szerint a Manchester United 25 millió euróért szeretné visszavásárolni a Barcelonától Gerard Piquét.


A világ- és Európa-bajnok spanyol hátvéd egyszer már megjárta Manchestert: 2004 és 2008 között volt a Vörös ördögök játékosa, de akkoriban még nem volt meghatározó játékos, csak a következő évben, a Barcelonában teljesedett ki a karriere.

A katalán sztárcsapatnál azóta is alapember a 27 éves hátvéd, aki eddig 272 alkalommal húzhatta magára a gránátvörös-kék mezt. Anno, 2008-ban 5 milli fontért igazolt vissza gyerekkori csapatához, de akkor elmondta, hogy nagyon élvezte a manchesteri éveket.

Louis van Gaal a télen tovább szeretné erősíteni a védelmét, és most - legalábbis a Daily Star szerint - a 63-szoros spanyol válogatott Piqué neve is felmerült, mint lehetséges igazolás, amire mi azonban kevés esélyt látunk: egyrészt a 25 millió euro nagyon kevés egy ilyen kaliberű védőrt (lsd. David Luiz), ráadásul a bekk idén májusban hosszabbította meg szerződését a katalánokkal 2019-ig - vélhetően nem azért, hogy fél évvel később eligazoljon.

Videók